2011. január 7., péntek

Diego ösztöndíj enteriőrstylistoknak

A Diego és a Werk Akadémia pályázatot hirdetett az enteriőrstylist hallgatók számára, az áruház kínálatát bemutató attrapok, installációk tervezésére. A kiírás szerint a pályázóknak összehangolt, egységes stílus mentén kellett bemutatniuk a lakástextíliák, tapéták, szőnyegek és egyéb kiegészítők lehetséges felhasználási módját, olyan inspiratív módon, mely a vásárló számára is otthonteremtő ötleteket adhat.

A pályázatra 11 pályamunka érkezett!

A szakmai zsűriben a Diego menedzsmentje, a Werk Akadémia részéről Réz András és Lovas Cecília bírálta el a műveket.

A zsűri egybehangzó véleménye szerint a Diego ösztöndíját Márton Mária nyerte, a tapéta formabontó felhasználása, a kollázsok átgondoltsága miatt. A zsűri tetszését leginkább az az ötlet nyerte el, hogy a tapéta egy újabb falfelületen, a mennyezeten is megjelent, melyet a pályamű kollázsai remekül érzékeltettek. Emellett meggyőző volt a két egymásba nyíló térrészlet összehangolt átgondolása is.


A második díjat Bánhidi Eszter pályaműve nyerte el, egyrészt az elegáns, kifinomult anyagválogatás miatt, másrészt a tapéták szintén szokatlan, egyedi felhasználása miatt, hiszen adott összefüggő falfelületen több tapétatípus egymás mellé rendelésével, feldarabolásával alakult ki a végső összkép. Emellett dicséretes a függönyelkötők és a falmatrica felhasználása, bemutatása is.

A harmadik díj Rab Titanillát illeti, mivel roppant elegáns, kiforrott koncepciót mutatott be, az Art Deco szellemiségét idéző, arany árnyalatok felhasználásával, kiváló írásos prezentációval.

A zsűri hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy kiad egy különdíjat is.



Ezt dr. Orosz Alexandra pályamunkája kapja, egyrészt a témaválasztás - a gyerekek számára tervezett enteriőr - , másrészt az innovatív gondolatok miatt. A zsűri nagyra értékelte a linóleum padló, a szőnyegpadlóval burkolt puff és hencsergő gondolatát, amelyek arra utalnak, hogy a pályázó valóban átgondolta, újraértelmezte, hogy egy gyerekszoba kialakítása során mely elemek szolgálják leginkább a kicsik kényelmét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése