2010. február 18., csütörtök

A Werk a Lakástrenden



Idén a Werk Akadémia a 13. Lakástrend és Dizájn Kiállítás kizárólagos szakmai partnere.


A kiállítás 2010. március 3. és 7. között lesz a Műcsarnokban.

Lovas Cecília vezetésével, Füleki Bálint tervei alapján a Werk enteriőrstylistjai rendezik be az apszisban a Trendszigeteket, a kiállítás négy meghatározó irányvonalának megfelelően.

A werkes hallgatók jóvoltából enteriőrök formájában elevenedik meg a japán animáció színes birodalma a manga jegyében, ezen kívül a Lakástrendre költözik a filmnoir sötét, érzéki, monokróm hangulata, a granny tematikában pedig Miss Marple kel életre, csipkékkel, levendulaillattal, vagyis a nagymama meghitt világát idéző elemekkel. S végül: mindhalálig show, azaz showtime - alap és fémszínek, meghökkentő formák, boák és flitterek minden mennyiségben!

Az idei Lakástrend nemcsak a különleges enteriőrök rajongóinak tartogat csemegét. Március 3-án, a Lakástrend zártkörű VIP megnyitóján Lang Szonja rendezésében és tervezésében, a Werk stylistjainak közreműködésével rendezzük meg a Rolling Tones by Werk divatbemutatót, ahol rendhagyó módon fognak bemutatkozni a Tyraclothing kollekciójának darabjai. Ezen a megmozduláson, ahogy a cím is sejteti, különböző gördülő eszközökön - biciklin, rolleren, vagy éppen kerekesszéken - érkező modellek fogják elkápráztatni a meghívott vendégeket.

Március 6-án, vagyis a Lakástrend szombati „csúcsnapján” a bemutatót nyilvánosan is megismételjük, a nagyközönség számára.